Alda lakberendezés – Hívjak-e lakberendezőt?

 

Talán nincs is olyan önálló otthonban élő család, aki ne rendezett volna be már magának egy meghitt kis fészket.

Régen nem fordítottunk erre túl nagy figyelmet, besétáltunk valamelyik „patinás” bútoráruházba, és kiválasztottuk – szerencsés esetben 5-6 variációból – bútorainkat.

Nos, hát ez megváltozott.
1989 óta a lakberendezés is „polgári jogot” követel magának. A fejlődés mind esztétikai, mind technikai szempontból szédületes.

Őszintén szólva, mi lakberendezők is csak állandó  önfejlesztéssel  tudunk lépést tartani az évről-évre megjelenő új stílustrendekkel, a konyhát, fürdőszobát, wellness és pihenő helyiségeket érintő technikai újításokkal, a világítástechnika fejlődésével, az új belsőépítészeti anyagok, és építési-technológiák megjelenésével.

lakberendező lakberendezés, nappali minimal

Néhány kérdés a sok közül…

Valami mást szeretne, változtatni szeretne otthona stílusán, de rájött, hogy hiába gondolkodik, nem megy egyedül?

Most vásárolt egy új társasházi lakást?

Nincs ideje a munkája mellett a lakás berendezését megtervezni? Gondot okoz még az is, hogy a bútorok a helyükre kerüljenek?

Vettek a szüleid egy 25 nm-es panellakást,
de mi fog ide beférni? A legjobb lenne, ha segítene, és tervezne valaki bele bútorokat, és még ötleteket is adna a színekre, meg a burkolatokra!

Azt hittük az esküvőnk megszervezése volt a legnagyobb feladat, de most itt ülünk az új lakásunkban egy kanapén, és fogalmunk sincs hogyan tovább. Márciusban megszületik az első gyermekünk, de azt sem tudjuk, melyik legyen az ő szobája. Hol kapunk gyermekbarát festéket? Milyen bútorok legyenek a szobájában? Hogyan alakítsuk ki a megfelelő világítást?

lakberendezes lakberendezes

A mi feladatunk, hogy válaszokat és megoldásokat keressünk ezekre a problémákra!

Ez a lakberendező munkája, szakmája, amit éveken keresztül tanult, és évek óta gyakorol.

Azért ülünk most itt „virtuálisan” egymással szemben…..

 

…mert Önnek igénye van arra, hogy megoldja ezt a problémát. Szeretné, ha lakása más stílusú, színű lenne, sőt talán az a fal sincs ott jó helyen, és a mennyezetről egy szép ötágú csillár lóg, de mégsem érzi hangulatosnak nappaliját.

Lehet , hogy már el is határozta, átalakítja, felújítja lakását!  Elképzelte, hogy új bútorokat vesz, lecseréli a függönyeit, és egy új tapéta,  mennyire feldobná  hálószobáját!

A mi feladatunk, hogy az Ön gondolatait, elképzeléseit gyűjtsük egy csokorba,
így segítsünk stílust, harmóniát teremteni otthonában!

 

Ha kérdése van írjon vagy hívjon minket!

Segítségünkkel könnyedén valósítja meg terveit, és egyszerűbben látja át, valójában mik az elvárásai saját lakókörnyezetével szemben, hogyan tegye kényelmessé, de mégis stílusossá otthonát!

Lakberendezéssel kapcsolatos kérdéseit felteheti az info@aldafuggony.hu e-mail címre írva.

vissza a lap tetejére

Powered by WordPress
Call Now Button